A kép 2014 júniusában készült, amikor végeztem az írásbeli érettségi vizsgáimmal. Levezetésként egyik reggel ki szerettem volna ülni a kerti lesünkbe, hogy verebeket fotózzak, csakhogy édesapám aznap hajnalban elfoglalta azt. Ekkor úgy döntöttem, felkerekedek, és kinézek a határba. Az egyik kedvenc helyemre vezető út melletti búzatáblában két őzre lettem figyelmes. Eléggé távol voltak tőlem, úgyhogy lassan elindultam feléjük. Még negyed úton sem jártam, amikor felugrott mellettem egy suta. Felőle fújt a szél, nem riasztott. Nem tudta elképzelni, hogy mi lehetek, ezért egy kis idő múlva kíváncsian elindult felém. Szerencsém volt, mivel a búzatábla mögötti bodzást éppen aznap permetezték, így leginkább arra figyelt, és én nyugodtan közeledhettem felé. Nagyjából fél órát "játszott" velem, hol hátrébb ugrott, hol ismét megindult felém. A végén szél alá került, s megérezve az emberszagot, riasztva elinalt. Ez volt az első önálló cserkelésem, ahol édesapám – a tapasztaltabb – nélkül csak magamra számíthattam.