Egy gyönyörű októberi késő délután a somogyi erdőkben cserkeltem. A dámvadak barcogási ideje volt, körülöttem zengett az erdő. A nehéz felszereléssel lassan, meg-megállva sétáltam, amikor egy nyiladékon megpillantottam ezt a gyönyörű bikát. Ő is észre vett engem. Óvatosan kinyitottam az állványt, felszereltem rá a gépet – még mindig nem mozdult. Megvárta, míg elkészítem róla életem egyik legszebb felvételét a csodálatos fényben pompázó nyíresben, aztán megfordult és lassan elvonult a páfrányok között.