Magasugrás - High jump
A kép tavaly júniusban készült, egyik kedvenc fotós helyszínemen, a Csernát határában levő, a falubelik által csak “rókalyukak”-nak nevezett mezei tisztáson. Építettünk egy saját kis lest jó néhány éve, hogy majd gyurgyalagokat fotózzunk nászidőszakban. Délutánonként, munka után utam egyenesen oda vezetett egy jó kép (és rengeteg maradandó élmény) reményében. A madarakkal párhuzamosan az ott élő rókacsalád életét is figyelemmel kísértem. Leshelynek a kép elkészítése előtti délután a löszfal melletti tisztást választottam, onnan figyelve a horizonton játszadozó rókakölyköket. Amíg anyjuk vadászni volt, a kicsik önfeledten játszottak a kotorék környékén. A kölykök júliustól követik a felnőtt rókát, ettől kezdve tanulják meg a vadászat fortélyait, majd ősszel elválnak anyjuktól. Mondhatnám, hogy a véletlen műve a kép, de nem hiszek a véletlenekben, talán ezért is volt a rókán a fókusz, az ujjam az exponáló gombon, s a szemem pedig a gép keresőjében az ugrás pillanata előtt. Boldogságom hatványozta, hogy a cserebogarak tömeges rajzása is segítségemre volt, hiszen a kis szárnyas lény is főszereplője lett a képnek. Olyan pillanatot kaptam el, amit addig még szabad szemmel sem láttam.
The picture was taken last June in one of my favorite photographic spots, a field clearing on the outskirts of Chernát, known as "foxholes" by the villagers. We built our little lodge a few years ago to photograph weed ribbons during the honeymoon period. In the afternoons, after work, I would head straight there, hoping for a good picture (and lots of memories). Along with the birds, I also followed the fox family's life there. I chose the clearing next to the loess wall as a hiding place the afternoon before I took the picture, watching the fox cubs playing on the horizon. While their mother was out hunting, the cubs played happily around the burrow. The cubs follow the adult foxes from July onwards when they learn the hunting skills, and then they are separated from their mother in the autumn. I could say it was a coincidence, but I don't believe in coincidences, which is probably why I had my focus on the fox, my finger on the shutter button, and my eye on the camera viewfinder before the jump. My happiness was multiplied by the fact that I had the help of a mass drawing of the tiny winged creature, which became the main character in the picture. I captured a moment I had never seen with the naked eye before.
Gépváz:
Canon Canon EOS R6
Objektív:
Canon EF 600mm f/4L IS III USM