Vaddiaszno csillebércen
A kertvárosi övezetekben igen gyakori (bár hívatlan) vacsoravendég a vaddisznó, s olykor tetemes károkat okoz azzal, hogy feltúrja a közparkokat, kerteket. Csillebércen, az ifjúsági tábor alatt, éppen ott, ahol az utolsó házak állnak, az erdő szélén, az előre beállított fényképezőgépeket figyeltem az autóban ülve. Már a hatodik éjszakán is túl voltam, egy kattintás nélkül. Épp nem erre járt a konda, vagy talán, amikor előbújtak volna, a szomszéd éppen ki-beparkolt, vagy a kutyák szagot fogtak és eszeveszettül ugattak, elkergetve a modelljeimet… A hetedik nap meghozta az eredményt. Egy koca kimerészkedett, és az objektív elé keveredett. Végre! A rádiós kioldót izgatottan megnyomtam, és reméltem, hogy az egyetlen kocka jó is lesz... De nem ez történt: a malac kicsit megszeppent a gép kattintását hallva, de nem szaladt el, és 20 percen keresztül turkált a „kijelölt” helyen.