Tánc kékben

Tánc kékben

Minden élőlényt szívesen fényképezek, de a boglárlepkék a kedvenceim. Ezt a két lepkét már jó egy órája figyeltem, mert arra számítottam, hogy sikerül a párzásukat lefotózni. Már-már feladtam, amikor hirtelen az egyik letelepedett a földre, a másik pedig körülötte táncolt a levegőben. Ennek a fele sem tréfa, gondoltam, és rádiós vakuval meg egy kis állvánnyal futásnak eredtem. Hasra vágtam magam, és a földön nyugodtan pihenő lepkét fotóztam. Ekkor a másik is odatelepedett mellé. Egy kis idő múlva a szélirány megváltozott, és akkor már én is éreztem azt a rettenetes, szúrós bűzt: valószínűleg egy kan róka, magas ásványianyag-tartalmú vizelete vonzotta az átnedvesedett homokfolthoz a lepkéket. Szerettem volna olyan képet készíteni, ahol a mozgás dinamikáját és egyben lágyságát, könnyedségét is lehet látni, ezért arra a pillanatra vártam, amikor elsuhan az egyik lepke a másik fölött.