A Boga patak partján üldögélve figyeltem egy vízirigó-párt (Cinclus cinclus), amint a fiókáiknak eleséget hordva gyakran megpihentek ezen a kövön. Kis idő múlva azt vettem észre, hogy már nem a madarakra, hanem magára a kőre koncentrálok, s azon tűnődöm, vajon hány százezer év vízirigó-generációja koptatta ilyen tökéletesen simává a felszínét. Ez persze vicces feltételezés csupán, mindenesetre betekintést enged egy darabka szikla hosszú életének egy pillanatába, s jó alkalmat nyújt arra, hogy ezt a rövidke történést egyetlen képbe tömörítsem.