Csoportkép

Csoportkép

A borzas gödények Európa-szerte félénk madarak, de a görög Kerkini-tavon mégis közvetlen közelről követik a halászok ladikjait, némi potyahal reményében. Ezt a lehetőséget látva, kitaláltunk egy katamaránszerűen úszó, távirányítással működő rendszert, amelyről egy víz alatti tokba helyezett fényképezőgéppel lehetett három méter távolságból képeket készíteni. Beültünk az egyik helyi halász ladikjába, és megkértük, hogy miután végzett a halászattal, próbálja meg a fényképezőgépünket célba venni a számára értéktelen apró haltetemekkel, hogy a madarak minél közelebb kerüljenek hozzá. A kísérlet olyan jól sikerült, hogy volt, amikor a gödények hatalmas csőreikkel szinte be is kapták az egész fényképezőt.