(szél)Csendes éj

(szél)Csendes éj

Ezt a képet már sokszor láttam lelki szemeim előtt, de nem láttam sok esélyt, hogy valaha meg tudom csinálni. Az idei évben szerencsére minden összejött. A sok csapadék hatására hatalmas belvizek keletkeztek, ami e mellett a gyönyörű kiskunsági tanya mellett is megállt. Mivel a Kiskőrösre vezető út mellett található, nem is volt nehéz észrevenni. A képet április 16-án készítettem, amikor a Hold még nem érte el az első negyed állapotát, így adott annyi fényt hogy a tanyát egy kicsit megvilágítsa, de a csillagokat még nem nyomta el nagyon. Ám természetesen mindehhez szélcsendes időre is szükség volt, hogy a táj tükörkepe is látszódjon. A legnagyobb veszélyt az jelentette, hogy a tanyán a kutyák hamar kiszúrtak, és féltem, hogy a gazda majd vasvillával fog elkergetni. Kár lett volna a képért...