Mozdulatsor

Mozdulatsor

Hazánk egyik leglátványosabb természeti eseménye a Hortobágyi Nemzeti Park területén megfigyelhető daruvonulás. A darvak több tízezres, hangosan krúgató csapatai szeptember közepétől november közepéig (illetve az első komolyabb fagyok beálltáig) lepik el a hortobágyi halastavak környékét. A darvak száma az 1980-as évek közepétől folyamatosan emelkedik, míg a ’80-as években csupán körülbelül 30 ezer madarat számláltak, 2007-ben az egy időben itt látott darvak száma meghaladta százezret. Mindezek ismeretében, a park szakemberei segítségével vetettem be magam az ősz végi, rideg pusztai éjszakába, bízva a hajnalban kihúzó sereg tollászkodóhelyének megválasztásában. A komótosan ébredező nappal együtt ránk köszöntő, szárnysuhogással összekötött éktelen madárricsaj percek alatt feledtette az átdidergett éj fogvacogós emlékét.