Zöld út
Sokszor nézegetem a Google Earth alkalmazásban a környékünket, hiszen így majdnem azt látom, mintha repülőről szemlélném a tájat. Észrevettem, hogy a hajdani folyók nyomai remekül láthatók a szántóföldeken. Így egy repülés alkalmával erre kerültünk, és néhány kört megtéve igyekeztem a legjobb szögből lefotózni ezt a képződményt. A fényekkel ismételten nagy szerencsém volt, a fák árnyéka szépen rávetült a szántóföldre. Külön köszönet Szekeres Zoltán barátomnak, a sárkányrepülő vezetőjének, aki – saját bevallása szerint – nem tudta elképzelni, mi lehet ebben a szántóföldben olyan érdekes. A képet meglátva viszont mindent megértett.