Mozgásban

Mozgásban

Búbosbanka repül hosszú zársebességgel és vakufénnyel megvilágítva. Közel tíz éve álmodtam meg ezt a fotót, aminek elkészítéséhez létre kellet hozni a megfelelő körülményeket. Első lépésként számos búbosbanka-odút helyeztünk ki a természetbe, olyan területekre, amelyek fotózáshoz ideálisak. Az évek során egyre-másra foglalták el a madarak az odúkat. Az egyik helyszínen egy időszakosan árnyékban levő fenyőerdő adja a hátteret, míg a felkelő nap megvilágítja a madarakat. Ez a nagy fénybeli kontraszt adott lehetőséget a kép elkészítéséhez. Egy hónapon keresztül minden hajnalban eltöltöttem pár órát a kísérletezéssel, míg végül kialakult a recept: 1/4 másodperc expozíciós idővel picit lassabban követtem a madarat, mint ahogyan az repült, hogy a szárnycsapások közt ne legyen nagy távolság. Ilyen hosszú zársebességet azonban csak alacsony érzékenységgel, szűk blendenyílással és 8-szoros szürke szűrővel tudtam elérni napfény mellett. A második redőnyre szinkronizált vakukat emiatt egy méteres távolságba kellett tennem a madártól, hogy elég fényerejük legyen, és élesen bevillanthassák a bankát. Mindennek ismeretében néhány nap is elég lett volna a kép elkészítéséhez, csakhogy a madár az esetek 90%-ában az ellenkező irányba repült, mint amerre szerettem volna.