Erdő szélén lakunk, és a mókusok bejárnak a kertünkbe egész évben, de különösen diószüret idején. Három éve figyeltünk fel egyikükre, amely úgy járta körül a házunkat a rücskös zöld vakolaton, mintha az lenne a legtermészetesebb cserkészút számára. A kerti termés késő őszi fogytával emeleti konyhánk ablakpárkányára raktunk ki diót számára, amit aztán gyakran meg is dézsmált. Egy-két diót helyben elfogyasztott, a következővel a szájában távozott. Volt, hogy kora reggel még hiába kereste a csemegét, ilyenkor az ablakon is betekintve gondosan vizsgálódott. Hogy a nyelves kóstolót az üveg mögötti kosárka dió, vagy más váltotta-e ki, nem tudhatom. Az elmúlt ősszel már nem jelentkezett a barátunk, más mókus pedig még nem talált rá erre a rendhagyó cserkészútra.