Tejút

Tejút

Vaddisznó táplálkozik a csillagfényes éjszaka csendjében. A kép elkészítéséhez egyedi fotóberendezést kellet készítenünk, hogy a vaddisznót és a Tejút-rendszert egy képkivágásban, egyetlen expozícióval, élesen lefényképezhessünk. A nehézséget az okozza, hogy míg a csillagok élesség szempontjából a végtelenben vannak, addig a disznó egy méteren belül mutat szépen a halszemobjektív keresőjében. Ezért expozíció közben, léptetőmotorok segítségével változtatnunk kellet az élességet. A hatékonyságot növelve ugyanezt tettük a blendenyílással is, vagyis a disznó zárt blendenyílással kapta meg a vakufényt, míg a csillagok nyitott belenyílás mellett 40 másodperc alatt exponálódtak be. Ezt a technikát alkalmazva, több éves fejlesztői munka és kísérletezés részeredménye lett a fotó. Valójában dámszarvasokat szerettünk volna csalogatni a fényképezőgép elé, de kéthetes terepi munka alatt egyetlen szarvas sem tette tiszteletét, így valójában ez a fotó a piszkozata annak a jelenetnek, amit talán az idén fogunk elkészíteni.